A bejegyzés dátumából is látszik, hogy utólag írom meg a két nappal ezelőtti dolgokat, hiszen nem volt időm rá. Pénteken olyan reggel 7:00 körül keltem, hogy munkába menjek, és ma, vasárnap hajnal 4:00 körül legközelebb lefeküdni aludni, közel 44 óra ébrenlét után. De lássuk, hogyan is történt ez.

Pénteken elérkeztünk a végéhez. Úgy jöttem haza melóból, hogy amit szombat reggel 7:00-ig megcsinálok, azt tudom vinni a versenyre, mert ugye 8:00-ra oda kellene érni. Mi vár rám? Egy 8 és egy 5 fős CSM osztag kifestése, a defiler két kezének összerakása, festése, és még bármi, amire kicsit vissza akarok térni.

Először az 5 fős osztaggal indultam el, arra gondolva, gyorsan meglesz, és majd ha látok egy teljes osztagot kifestve, az motivál a haladásra. Elég egyszerű volt megcsinálni őket, a CSM figurák adják magukat a festéshez, de így is csak éjfélre lettem meg úgy, hogy az ikont magát nem festettem le, ami az egyik figura kezében van. Ekkor kezdtem meg a másik osztagot. Itt kicsit több feladat volt, mert ebben az osztagban volt egyrészt minden figurának szarvas sisakja, ami miatt bejött egy új szín a képbe, másrészt itt volt több sisakmentes fej is, amire bőrszínt kellett alkalmazni. Ezzel hajnalig molyoltam, és ugrott az a koncepció, hogy kialszom magam az esemény előtt. Még nekiestem a defiler kezek összerakásának, de festeni már nem volt lehetőségem, mert hajnalban mégsem kezdem el a szórósprayt rázni. Visszamentem még az obliteratorok fejére is, és azokat is megcsináltam egy szebb bőrszínnel.

Amire már abszolút nem maradt időm, és borzasztóan sajnálom, az a talpak, mert szerintem a talpakkal lehet a legegyszerűbben egységes sereg hangulatot generálni. Ráadásul a pillanatragasztó is elfogyott, így a műfüvet sem tudtam volna felrakni rájuk. A rhinokkal is akartam még egy kicsit foglalkozni, mert bár festve van annyira, hogy az látszódjon, de pár apróságot még meg lehetett volna csinálni. A herceg hátán is maradt pár csonttüske, ami lehetett volna tisztességesebb is.

A csomagolás egyszerűbb volt, mint gondoltam. A herceget némi szövetanyagba csavarás után beraktam a bicajozáshoz vett bukósisakom dobozába, pont elfért a szárny. A dobozban levő helyet arra használtam ki, hogy ide raktam be a két rhinot és a defilert is, majd a maradék üres helyet szivacsokkal, összegyűrt szatyrokkal tömtem ki.

A helyszínre érkezve kipakoltam a seregem, hogy megnézegethessék élőben is azok, akik eddig itt látták csak a fotókat, majd kimentem az épület elé, és lefújtam feketére a defiler két kezét  :)

Ezzel a mozdulattal be is fejeztem a sereget, mármint a versenyig mást már nem tudtam csinálni. Ezzel együtt az elérhető olyan 25 pontból, amit a festésre lehetett kapni, ha jól tudom, 18 pontot kaptam. Plusz két pont lett volna, ha befejezem a talpakat olyanra, amilyenre akartam, azzal 20 pontos lett volna. Minden további plusz pont olyan dologért járt volna, amit nem volt szándékom elérni a projekttel, tehát mondhatjuk azt, hogy a kitűzött 20 pontos festésből 18 pontot sikerült egy hónap alatt elérnem.

Azt gondolom, ez alapján sikeresnek mondható a projekt: igen, ki lehet festeni versenyre alkalmas szintre 1000 pontot egy hónap alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://speedpaint.blog.hu/api/trackback/id/tr261004415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kabaman88 (törölt) 2009.03.16. 06:45:44

Gratulálok, Jinx!

Én hittem benne, hogy sikerül, és ezzel nem csak engem motiváltál a festésre! Köszönjük!

UBorka · http://blog.ubipage.hu 2009.03.16. 09:11:51

Lett olyan jó a végeredmény, hogy ha a talpakat is meg tudod csinálni, nehezebb lett volna eldönteni kié a legyszebb sereg a teremben ;) Úgyhogy legközelebb 1 plusz napot valahol még bele kell sűrítened.
süti beállítások módosítása