BA haladás

2011.02.03. 12:53

Nem, ez nem egy focicsapat, csak egy rövid frissítés. Kivételesen kép nélkül. Tegnap este volt időm egy kicsit foglalkozni a figurákkal, bár elég későn értem haza. Megnéztem, mi az ami a legjobban akadályoz a haladással. Észrevettem, hogy sok figurának még a homok sincs a talpára felvíve, én pedig ez után szoktam alapozni, hogy minél több festékréteg védje.

Szóval fogtam azokat a figurákat, akiknek a talpa még üres volt, felkentem rá Palma márkájú PVA-t, és egyesével belenyomkodtam őket a GW Modelling Sand termékébe. Nagyon szeretem ezt, hiába méregdrága, mert nagyon ideális arányban tartalmaz aprószemű homokot, és nagyobb kavicsdarabokat, amik később igen jól néznek ki a talpon. Elsősorban az újonnan vásárolt 5 Vanguard figurát kellett ellátni, de volt sok assault marine is, aki kapott.

Ezután már nem volt mit tennem, mert a fehér és a piros alapozás a következő kör, de ahhoz hagyni kell száradni a PVA-t és a homokot, ezért inkább hagytam a dolgokat.

Reggel viszont munkába indulás előtt felráztam a GW White Primert, és lefújtam a Vanguard csapatot, és ismételten azokat a figurákat, akiknek ez hiányzott valamiért. Egyrészt volt olyan assault marine, aki egyáltalán nem volt még festve, rájuk kellett egy alapos fújás. De azokkal a figurákkal is így tettem, akik valamilyen módon vagy részben már festve voltak, de felszereltem menet közben rájuk egy-egy alapozatlan alkatrészt. A korábbi csoportképen jól látható több olyan figura is, aminek mondjuk a lába és a teste piros, de az egyik karján még alapozás sincs, a másikon meg mondjuk fehér alapozó.

Az esti terv tehát, hogy kipróbáljam az Army Painter piros spray festéket, és mindenkit alaposan lefújjak, akin még fehér vagy szürke részek látszódnak. Ha ez megvan, hétvégétől már csak a részletek megfestése és árnyékolás van a gyalogosokon, illetve a speeder és a drop pod összerakása.

A bejegyzés trackback címe:

http://speedpaint.blog.hu/api/trackback/id/tr812635677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.