Lord of the Rings

2010.02.07. 16:53

Amióta a GW megszerezte a jogokat a Gyűrűk Ura játék megjelentetésére, azóta akarok én is belekezdeni. A regényt nagyjából 12 évesen olvastam először, a filmben amikor megláttam Gandalfot a szekéren a könnyem is kicsordult, annyira pont ugyanolyannak képzeltem el én is mind őt, mind a Megyét, mind a hobbitokat. Úgy két-három éve követte azonban csak tett az elhatározást, és akkor is csak gyenge, óvatos lépések: beszereztem az első figuráimat használtan. Aztán mentek is a vitrinbe a többi, festésre váró dolog mellé.

2008 végén lett komolyabb az elhatározás, hogy játsszak is, mikor fellángolt a Deep Strike Klub keretein belül is a lelkesedés a játék iránt. Ekkor össze is raktam és ki is festettem egy Battle Company méretű bandát, de ez nagyjából 8 főt jelentett, nem volt nagy ördöngősség, úgy egy hét alatt meglettek a sorjázástól a lakkozásig. Aztán tavaly tavasszal az inkvizitor.hu fórumán vetettem fel a kérdést, hogy hogyan tovább, és kaptam is meg a választ. Mivel Gondor erői tetszettek meg először, őket akartam gyűjteni. Mint kiderült, a meglevő figuráimhoz két doboz és két blister beszerzése elégséges, ami nagyjából 10.000 forint körül megúszható, és van is egy 500 pontos seregem. A pontos lista így néz ki:

 

  • 1 Boromir
  • 1 Captain of Minas Tirith
  • 1 Standard Bearer of Minas Tirith
  • 8 Warrior w/ Bow
  • 6 Warrior w/ Spear
  • 6 Warrior w/ Sword and Shield
  • 6 Knight of Minas Tirith
  • 1 Avenger Bolt Thrower

 

A gondolkodást tett követte, megvettem a 24 darab harcost és a 6 lovast tartalmazó dobozokat, a blister csomagot a zászlóssal és a kapitánnyal... és jól eltettem őket a szekrénybe. Most viszont, hogy rendben van az életem és a hobbi asztalom is, újra elővettem őket, és meg sem állok addig, amíg egy TTQ szinten kifestett 500 pontos sereg nem lesz belőlük. A következő projekt tehát egy Gyűrűk Ura sereg.

 

Jinx: gondor start

Szerző: JinxR

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://speedpaint.blog.hu/api/trackback/id/tr181736803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kabaman 2010.02.08. 07:23:24

Örülök, hogy visszatértél, régóta vártam egy jó kis festős-ismerős-blogzásra!