Az előző bejegyzés megírása után, csütörtök este már szinte semmit nem foglalkoztam a festéssel. Pénteken, a 20. napon megcsináltam a rhinok hiányzó alkatrészeit, és mivel még nem éreztem őket elég díszesnek, felraktam még pár apróságot a járgányokra.

A szombati nap elég intenzív hobby tevékenységgel telt. Elblicceltem a bevásárlást a piacon, helyette kézzel átfestettem a két obliteratort feketével, mert az irgalmatlan mennyiségű felületi részlet miatt nagyon sok helyen nem fogta meg az alapozó spray. Ebéd előtt már a fém részek megvoltak rajtuk, utána pedig jöttek a vicces húsok. Egyszerű drybrush technikát használtam az időhatékonyság miatt, de nem is lettek rosszak szerintem. Döntsetek ti:

Jinx: DSCF0021

A figurák a barátnőm szerint már elérik a TTQ szintet, én persze megint azt érzem, hogy bizonyos felületei igen, de van még rajta mit finomítani. Most azonban erőszakot veszek magamon, hagyom őket, és ha lesz még időm, kihúzok fémmel pár kis detailt, meg megcsinálom szebbre a fejüket, talán picit árnyékolom az arany felületeket is. Néhány melléfestést már visszafestettem feketével, ezt is folytathatom, mert van még.

Az obliterátorozás közben, amolyan pihenésképp lefújtam a két rhinot, hogy végre feketék legyenek, nagyon zavaró volt a szürke, pláne a fehér alapozott szín. Így néznek ők ki, a részletek kifestésére várva:

Jinx: DSCF0002

Jinx: DSCF0006

Jinx: DSCF0010

Ezeken a képeken jól látszik, hogy laza, vékony rétegben szoktam alapozni, és a nem elért felületeket inkább ecsettel festem át, mint hogy vastag, esetleg szemcsés legyen a spray utáni felület.

És elérkeztünk a legnagyobb ponthoz, amitől igazából a leginkább tartottam a projekt során. Felraktam a szárnyakat a hercegre... Mint írtam korábban, ilyen határidővel csak másodkézből tudtam szárnyakat szerezni, és a felkínált lehetőségek közül a balrog szárny tűnt a legjobbnak. Ezt applikáltam fel két-két csapolás segítségével "emberünkre", majd green stuffal tömködtem ki a szárny és a vállcsonk közti tátongó szakadékot. Egyelőre csak a tömítésre koncentráltam, a felület összedolgozása még várat magára. Őfensége:

Jinx: DSCF0020

A mai program a két rhino kifestése, a herceg szárny ízületének felületi kezelése, majd a nagyjából 15 CSM figura sorjázása, összerakása, base-elése és alapozása. Ha ez megvan ma, akkor nagyjából elégedett leszek.

Szerző: JinxR

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://speedpaint.blog.hu/api/trackback/id/tr27988943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ysengrin 2009.03.08. 12:59:25

Bazinagyok azok a szárnyak... Hogy fogod a DP-t szállítani? O.O

JinxR 2009.03.08. 13:20:57

@Ysengrin: szerintem kézben :)
Amúgy felmerült bennem is, hogy ez így nagyon ormótlan, de egyrészt nem nagyon volt más lehetőségem, másrészt pedig ő a sereg vezére, azt akartam, hogy egyfajta "centerpiece" figura legyen. Ezért több szólt a balrog szárny mellett, mint ellene.

kabaman88 (törölt) 2009.03.08. 17:43:28

@JinxR:
A Démonhercivel való játszáshoz és szállításához sok sikert és türelmet kívánok! :-D

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.03.09. 08:58:59

Kicsit tényleg nagyok azok a szárnyak, de így legalább valóban hangsúlyos a figura. Odabasz! :)

Nem utolsó sorban, a hatalmas szárnyakon később majd kiélheted a fúrfarag, festeget ötleteidet, telerakhatod lukkal, sérüléssel, perzseléssel, elfér rajta jó sok drybrush, meg highlightok tömkele, úgy tényleg nagyon fasza lesz! :)

Hajrá, hajrá!!! :)